Admin-Visio Szolgáltató Kft.
2015-03-22

Az EU vagy állami forrásból származó támogatási előleg folyósítási feltételeinek szigorítása

WP_20140927_13_45_23_ProAz EU vagy az állami forrásból származó támogatási előleg folyósítási feltételeit 2015. január 1-jétől szigorította az Államháztartásról szóló törvény (2011. évi CXCV. törvény) végrehajtási rendeletének (368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet) 87§-a.

Minden vállalkozás, ahol előfinanszírozású állami támogatásra pályáznak, fontos tudniuk, hogy milyen ütemezésben részesülhetnek az odaítélt forrásokból.

Kezdetben ismertetem az EU vagy állami támogatás fogalmát:

Állami támogatás: az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 107. cikk (1) bekezdése szerint vagy csekély összegű támogatásként az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa alapján nyújtott támogatás.

Akkor beszélhetünk az EUMSZ 107. cikk (1) bekezdésének hatálya alá tartozó állami támogatásról, ha az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:

  • A kedvezményezett vállalkozás: A vállalkozás fogalmába nemcsak a jogi személyiséggel, vagy azzal nem rendelkező gazdasági társaságok tartoznak, hanem minden olyan piaci szereplő, amely tényleges gazdasági tevékenységet fejt ki az EU szintű belső piacon, függetlenül annak jogi státuszától.
  • Állami forrás: A támogatásnak állami forrásból kell származnia: a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalapok, a társadalombiztosítási alapok, a helyi és kisebbségi önkormányzatok, illetve azok az Európai Unió forrásaiból származó pénzek is, amelyekre a hazai kormányzatnak befolyása van. Szintén az állami forrás fogalmába tartoznak az állam által befolyásolt, valamint az állami tulajdonban lévő vállalatokon keresztül történő finanszírozások is.
  • Előny: Az állami támogatásnak olyan előnyt kell jelentenie a kedvezményezett számára, amelyet azonos finanszírozási viszonyok mellett a piacon egyébként nem érhetne el.
  • Szelektivitás: Az intézkedés nem terjed ki a gazdaság minden szereplőjére, csak egy régióra, egy gazdasági ágazatra, vagy adott vállalatokra.
  • Versenytorzító hatás: Az érintett vállalkozásnak olyan piacon kell tevékenykednie, amelyen a vállalkozások között verseny van.
  • Tagállamok közötti kereskedelemre is hatással van.

A folyósítási feltételek ismertetése előtt az állami támogatás két szempontú csoportosítása szükséges:

Az állami támogatás típusa alapján:

  • Működési célú
  • Fejlesztési célú

Az állami támogatás folyósítási időpontja alapján:

  • Előfinanszírozású: A költségvetési támogatás a beszámoló, vagy a részbeszámoló elfogadását megelőzően is folyósítható (támogatási előleg).
  • Utófinanszírozású: A költségvetési támogatás folyósítására a beszámoló vagy – ha Áht. végrehajtási rendeletében előírásra került – a részbeszámoló elfogadását követően kerülhet sor.

A támogatási előleg, ha jogszabály vagy pályázati kiírás eltérően nem rendelkezik:

a) működési célú költségvetési támogatás esetén akár 100%-a is lehet,

b) fejlesztési célú támogatás esetén nem haladhatja meg a megítélt támogatás:

  • 75%-át, de legfeljebb négyszázötvenmillió forintot, ha a támogatott tevékenység kutatási, fejlesztési vagy innovációs fejlesztésre irányul.
  • 50%-át, de legfeljebb háromszázmillió forintot, ha a kedvezményezett belföldi természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás vagy civil szervezet,
  • minden más esetben annak 25%-át, de legfeljebb háromszázmillió forintot.

További szigorítás, hogyha a támogatási előleg összege meghaladja az ötmillió forintot, akkor az előleg nem folyósítható egy összegben, hanem csak az elfogadott költségterv szerinti ütemezésben.

Kivéve:

  1. a) ha a támogatott tevékenység időtartama a hatvan napot nem haladja meg,
  2. b) a kincstári körbe tartozó kedvezményezettek részére nyújtott költségvetési támogatásokra, valamint a Kincstárnál vezetett fizetési számlára folyósított költségvetési támogatásokra,
  3. c) a központi költségvetés Áht. 14. § (3) bekezdése alapján a helyi önkormányzatok általános működésének és ágazati feladatainak támogatása történik.

A támogatási előleg folyósításának fenti szabályozása nem, vagy csak részben vonatkozik:

  • a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokra,
  • az európai uniós forrásból nyújtott költségvetési támogatás esetén a támogató az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 142. §-ában meghatározott feltételek teljesülése esetén a Kbt. 6. § (1) bekezdés a)-h) pontja alapján ajánlatkérőnek minősülő kedvezményezettnek legfeljebb a keletkező fizetendő adó mértékéig támogatási előleget nyújthat,
  • a Szolidaritási programok keretében nyújtott költségvetési támogatások esetén támogatási előleg részletekben – de legfeljebb három részletben – nyújtható,
  • a Belügyi alapok keretében nyújtott költségvetési támogatások esetén a támogatási előleg nem haladhatja a költségvetési támogatás 40%-át.

 

 

Posted in: Egyéb
2015-03-02

Néhány szóban a közösségi finanszírozásról – crowfunding

WP_20140927_13_45_23_ProA közösségi finanszírozás (crowdfunding) lehetővé teszi, hogy a fogyasztók és a vállalkozók közvetlen kapcsolatba kerüljenek a termék létrehozása előtt vagy után.

 

A crowdfunding „szereplői”:

  • projektgazda (feltaláló, vállalkozó)
  • befektető/ vásárló
  • prezentációs felület, site
  • termék vagy szolgáltatás (ezen belül adózás szempontjából megkülönböztetünk elektronikus szolgáltatást)

A projektgazda magánszemélyként vagy vállalkozásként kínálhatja termékét vagy szolgáltatását.

A befektető / vásárló magánszemély, vagy gazdasági társaság lehet.

Az export ÁFA szabályoknak köszönhetően az EU-n kívüli (pl. USA, Ausztrália) lakóhelyű magánszemély esetében a kapott ellenérték nem áfa köteles, felmerülhet a fogadó félnél az importadó (vám) összege.

 Crowfunding típusai:

  • Donation: adomány jellegű kapcsolat, ahol a finanszírozó nem kap ellenszolgáltatást
  • Reward: a finanszírozó a kifejlesztett termékben részesül
  • Lending: a finanszírozó pénzkölcsönt ad, cserében pénzének megtérülését és kamatjövedelmet vár
  • Revenue based: a befektető a bevétel adott részének átadását követeli meg a projektgazdától
  • Equity based: a finanszírozó részesedést kér a vállalkozástól

A donation, a reward és a revenue based alapú finanszírozás adóvetületét mutatom be. Alapvető különbség az utóbbi két (ellenszolgáltatásos) ügylet között, hogy a reward ügylet több száz, vagy ezer befektetőt igényel, mivel a finanszírozás a befektető által igényelt mennyiséghez kötődik, ami várhatóan 1-5 darab. A revenue based alapú finanszírozásnál a befektetők száma kisebb, mert lehet olyan befektető, aki a termékben/szolgáltatásban fantáziát lát, és a kalkulált bevétel 1-5%-át várja ellentételezésül a befektetett összegért.

Adózás szempontjából fontos, hogy az Európai Uniónak jelenleg nincs egységes irányelve a crowdfunding) ügyletekre, így addig alapvetően a magyar adórendszerből kell találni hasonló ügyleteket (magyar adórendszer sem egységes a szabályozásban). A bemutatott modellt, így egy későbbi EU irányelv felülírhatja.

Donation ügylet:

A projektgazda cég esetében a támogatás összege rendkívüli bevételnek számít, társasági adóalapot képez. A támogatásért cserébe a támogatónak nem jár semmilyen termék, úgy az adomány nem áfa-köteles. Ilyenkor azonban ajándékozási illeték megfizetésének kötelezettsége merül fel melynek mértéke 18%, és a projektgazdát terheli.

Amennyiben az összegyűjtött forrásokból valamilyen kutatás-fejlesztési projektet akar a projektgazda végrehajtani, és alkalmazni kívánja az erre vonatkozó társasági adó kedvezményt (a saját tevékenységi körben végzett K+F közvetlen költsége duplán számolható el), akkor az adomány összege csökkenti az igénybe vehető kedvezményt.

Reward ügylet:

Ha a támogatásért cserébe a projektgazda valamilyen terméket/ szolgáltatást ad, akkor ez adásvételnek minősül, ahol a projektgazda teljesítése a vételár megfizetése után halasztottan történik. A befektető előleget fizet a projektgazdának. Az előleg ÁFA kötelezettsége attól függ, hogy a projektgazda ÁFA szempontból milyen státusza tartozik. Amennyiben a projektgazda ÁFA-körös, akkor az előleg összege ÁFA köteles, amennyiben a projektgazda nem tartozik ÁFA körbe (pl. alanyi adómentes) akkor nem merül fel az ÁFA. Fontos, hogy előleg számla kiállítása kötelező. Az előleg számviteli nyilvántartása a kötelezettségek között szerepel (vevőtől kapott előleg). A tényleges teljesítéskor kell a végszámlát kiállítani, ahol az előleg összege figyelembe veendő. Az árbevétel után társasági adó és helyi iparűzési adó fizetési kötelezettség keletkezik. Kezdő vállalkozásoknál, egyik adónemnél (társasági adó, helyi iparűzési adó) sem kell megállapítani adóelőleget, de ÁFA bevallásban szerepeltetni kell.

Az adózás helyét a projektgazda földrajzi elhelyezkedése határozza meg, ami cég esetében a cég székhelye, illetve a tevékenység nyújtásának helye szerinti országban létesülő fióktelep. Versenyelőny szempontjából ezért rendkívül fontos, hogy hol létesüljön a forgalmazást végző vállalkozás, mert jelentős különbségek vannak az ÁFA mértékében. 

Amikor a befektető terméket kap, jellemzően a projektgazda vállalja annak kipostázását a támogatónak. Ha ez Magyarországon belül történik, akkor a folyósított finanszírozási összeg áfa köteles (27%), így annak 21,26%-a is a magyar költségvetés bevétele. Ha a terméket egy EU tagállami magánszemélynek postázza ki a projektgazda, akkor mindaddig magyar áfa terheli a támogatást, amíg a projektgazda adott másik tagállami értékesítése magánszemélyek számára el nem ér egy bizonyos, tagállam maga által meghatározott 35.000 és 100.000 euró közötti halmozott összeget. Ha az értékhatárt átlépte, akkor be kell jelentkeznie áfa alá az adott országban, és az ottani helyi áfát kell fizetnie. Az export ÁFA szabályoknak köszönhetően az EU-n kívüli (pl. USA, Ausztrália) lakóhelyű magánszemély esetében a kapott ellenérték nem áfa köteles, felmerülhet a fogadó félnél az importadó (vám) összege.

Szolgáltatás helye esetén a „teljesítés helye” határozza meg az adózási szabályokat, ami többségében a vállalkozás székhelye, telephelye, de vannak kivételek.

Fenti szabályozás alól egyik kivételt képez az elektronikus úton nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó szabályok, más EU-s tagállami magánszemély befektető esetében az ő országának az áfája fogja terhelni a finanszírozási összeget. Ebben az esetben sincs szükség, hogy minden érintett tagállamban regisztráljon a projektgazda, a NAV által biztosítandó portálon keresztül is lehet majd teljesíteni a különböző kötelezettségeket.

Revenue based ügylet:

A finanszírozást a mai magyar adórendszerben egy kölcsön alapú ügyletként tudom elképzelni, ahol a befektető a „kölcsönzött pénz” fedezeteként kizárólag bevétel engedményezést köt ki. Ebben az esetben a kapott összeg kötelezettségként szerepel a társaság érlegében, míg a bevételből levont összeg ezt a kötelezettséget csökkenti. A kölcsön adott összeg felett fizetett megtérülést fizetett kamatként számolnám el, amit kamatadó levonás is terhel (egyes cikkekben ezt az elszámolást royalitynak minősítik, de ezzel nem értek egyet, mert az franchise üzleteknél szokott előfordulni, amikor az átadott névért és know-how-ért cserében fizetnek royality összeget).

A prezentációs felületre abból a szempontból térek ki, hogy a finanszírozási összeg 4-5%-át jutalékként szokták levonni, ami a magyar számviteli szabályozásban igénybe vett szolgáltatásként könyvelendő, így költségként elszámolandó. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy az amerikai szolgáltatók gyakran olyan „számlát” bocsátanak ki, amit a magyar adóhatóság nem tud elfogadni, így költségként sem számolható el, ezért egyeztetni szükséges a minimális adótartalomról a számlázás előtt. 

 

Posted in: Egyéb
2015-03-02

Beszélgetés cégünk szakmai partnerével Herendi Tamással

Herendi Tamás fotó

Cégünk szolgáltatásait: mint adótanácsadás, üzleti terv készítés, gazdasági- és üzleti tanácsadás és adminisztrációs háttérmunka fontosnak tartottuk, hogy kiegészítsük olyan szolgáltatással is, mely hazánkban viszonylag ritkán fellelhető – a lengyel és héber nyelven történő üzleti tárgyalások elősegítése, tolmácsolása. Ezen a területen szakmai partnerünk Herendi Tamás, akit arról kérdeztünk, hogy hogyan került kapcsolatba ezzel a két idegen nyelvvel.

AV: Kezdjük először is a lengyel nyelvvel.
T: Tulajdonképpen a Szüleim révén tanultam meg… na de viccet félre téve: először beszéltem lengyelül és utána magyarul, ma pedig már a magyarral egyforma szinten beszélem.
AV: Mennyi ideig éltél Lengyelországban?
T: Megszakításokkal egészen kicsi koromtól kezdve, évente 2-3 alkalommal több hetet töltöttem kint, majd tizenévesen egész hónapra nyári táborba és délutáni általános iskolába jártam. A mai napig minden évben kilátogatok a családomhoz, mivel jelenleg Budapesten élek.
AV: A másik idegen nyelv a héber, melyet folyékonyan beszélsz.
T: Igen. Ösztöndíjakat kaptam: állami és iskolai, valamint Soros. Az Ort Braude College-ba jártam Karmiel-ben, ez a libanoni határszélen található. Az első évem a nyelvtanulással telt, majd a második félévben fokozatosan felvettem az alaptantárgyakat, úgymint matematika, fizika, angol.  Két évig a főiskolában ezt követték a marketing és menedzsment alapú szakmai tantárgyak. A negyedik iskolaévben szakdolgozatot készítettem és azért dolgoztam, hogy eltarthassam magam.
AV: Milyen jellegű munkakörökben tudtál elhelyezkedni Izraelben?
T: Munkahelyeimet a változatosság jellemezte: a helyi gránit gyárban, mint marketinges, ezután árultam vízminőség-javító gépeket, voltam airbus marketinges és bankpénztáros.
AV: Ezt tényleg változatos. Aztán hazajöttél… hogyan tovább…?
T: Az időm legnagyobb részében idegenvezetőként dolgozom, és főleg lengyel csoportokat vezetek Budapesten a Dunakanyarban és Egerben, emellett néhány egyéni vezetési felkérésem is volt izraeli, vendégektől.
Dolgoztam a Bloomberg szolgálatában, az indiai TATA egyik budapesti 100 fős projektjében, ahol adatfrissítési munkát végeztem éves beszámolók alapján. Ezt követően kerültem a Citibank belső kifizetések ellenőrzésére.

Posted in: Egyéb
2015-03-02

Workshop-ot szervezünk 2015. márciusában, melyre Téged is meghívunk !

TÉMAKÖRÖK

  1. Gazdasági tevékenység végzésének legelőnyösebb szervezeti formái
  2. Adózás az Európai Unióban
  3. Pályázatokhoz szükséges beruházási terv kidolgozása

 

1./ Gazdasági tevékenység végzésének legelőnyösebb szervezeti formái

Bevezető: A gazdasági tevékenység szervezeti, számviteli és adózási struktúrájának megfelelő kiválasztása biztosítja az elért bevételek legnagyobb mértékű realizálását. Induló vállalkozások esetén kiemelt kockázatot jelent az adóhatóság, vagy más állalmi szerv által előírt bejelentési/elszámolási kötelezettség nem teljesítése.

I. Vállalkozási formák nevesítése, valamint  előnyeinek hátrányainak meghatározása

  • létrehozásának költsége, alapítási időszak hossza
  • működés során felmerülő költségek (székhely)
  • megszüntetési költségek

II. Vállalkozási formák alapítása során alkalmazott mintaszabályzatok

  • mintaszabályzat fő típusainak kitöltése, a felajánlott alternatívák közötti választás előnye-hátránya
  • adónyilatkozatok bemutatása, a felajánlott alternatívák közötti választás előnye-hátránya
  • mikor nem alkalmazhatók a mintanyomtatványok?

III. Vállalkozás megalapítása utáni bejelentési kötelezettségek

  • NAV felé (folyószámla, foglalkoztatás)
  • KSH felé
  • helyi adóhatóság felé

IV. Adózási határidők, első adóelőleg fizetési kötelezettségek

  • járulék bevallások
  • ÁFA bevallások
  • Társasági adó, osztalék bevallások
  • Jövedelemadó bevallások

V. Jövedelemszerzési, foglalkoztatási formák vállalkozásoknál, azok jellemzői, előnye, hátránya

  • munkavállaló
  • megbízott
  • egyéni vállalkozó
  • szellemi szabadfoglalkozású
  • adószámos magánszemély
  • társas vállalkozó
  • munkajövedelmen kívüli egyéb jövedelemszerzési formák

2./ Adózás az Európai Unióban

Bevezető: A munkaerő szabad mozgását biztosító európai uniós irányelv indokolja az Európai Unión belüli munkavállalásra, illetve az Európai Unióba történő termékértékesítésre, illetve szolgáltatásnyújtásra vonatkozó adózási és járulékfizetés szabályozásának ismertetését.

I. Az Európai Unió elsődleges és másodlagos jogforrásai

  • elsődleges jogforrások: Európai Közösségek alapítói szerződései, azok módosításai, csatlakozó tagállamok csatlakozási szerződései
  • másodlagos jogforrások: a Tanács és a Bizottság rendeletei, irányelvei, határozatok, ajánlások, vélemények
  • az Európai Bíróság hatáskör, feladata

II. Az Európai Unió négy szabadságelve

  • az áruk szabad áramlása
  • a tőke szabad áramlása
  • a szolgáltatások szabadsága
  • a személyek szabad mozgása

III. Természetes személyek jövedelemadózása, járulékfizetése

  • az adóügyi illetőség meghatározása (a magánszemély melyik állammal áll adózási szempontból a legközelebbi kapcsolatban)
  • kettős adózás elkerülése
  • biztosítási jogviszony

IV. Az áfa-alanyiság kérdése – a közösségi áfa-szabályok személyi hatálya

  • áfa-alany minden természetes- vagy jogi személy, illetve szervezet, aki/amely terméked ad el, vagy szolgáltatást nyújt, gazdasági tevékenysége körében (bevétel elérése érdekében). (Alanyi adómentesség.)
  • teljesítés helye
  • hozzáadott értékadó visszaigénylése

V. Szerzői jog hasznosításából származó jövedelem

3./ Pályázatokhoz szükséges beruházási terv kidolgozása

Bevezető: A jó ötlet csak fél siker, mert meg kell találni a megfelelő finanszírozási forrásokat. A 2014-2020. közötti finanszírozási ciklusban az Európai Uniós pályázati források biztosíthatják a szükséges tőkét, ha megfelelő színvonalú a beruházási terv kidolgozása.

I./ A beruházási javaslat megvalósításához szükséges erőforrások meghatározása

  • beruházás időtartama (kivitelezési szakasz, hasznos élettartam)
  • szükséges erőforrások számszerűsítése (tőkebefektetés, ingatlan, készlet, műszaki berendezések, szakemberek)
  • erőforrások meghatározása során elkövetett leggyakoribb hibák

II./ A beruházás hozamainak számszerűsítése

  • piacfelmérés, kereslet meghatározása
  • konkurencia elemzés
  • bevételi szcenáriók felállítása, árfolyamkockázatok
  • piacfelmérés során elkövetett leggyakoribb hibák

III./ A beruházás kiadásainak meghatározása

  • erőforrás-felhasználás értékének számszerűsítése, árfolyam kockázatok
  • erőforrás-felhasználás időbeli ütemezésének meghatározása
  • állandó és változó költségek elkülönítése, kapacitás ugrás, kapacitás korlát
  • kiadások kalkulációja során elkövetett leggyakoribb hibák

IV./ A beruházás megtérülésének meghatározása

  • megtérülési idő
  • belső megtérülési ráta
  • nettó jelenérték módszer, diszkont ráta
  • megtérülés számítása során elkövetett hibák

V./ Döntés a beruházásokról

  • a megvalósítás során történő ellenőrzés (beruházás-kontrolling)
  • az üzembe helyezést követő ellenőrzés (beruházás utókalkuláció)
  • záró beszámoló a pályázat kiírója felé
  • megfelelő folyamatkontroll miatt elkövetett hibák

Előadó:

Halasi János

Okleveles közgazdász

Gazdasági- és adótanácsadó

Posted in: Egyéb